Minden egy sztorival kezdődik.

Ez a mi történetünk!

Kezdetek

Szabina 2015 óta forgalmazta a krémet, és igyekezett a lehető legjobban kiszolgálni a vásárlókat, segítve őket a tüneteik enyhítésében. 

Sok szeretettel és odafigyeléssel végezte hosszú időn át a munkáját. A visszajelzések alapján remek munkát végzett, és a krémet is sokan szeretik, hatékonysága miatt. 

A sokéves munka után új kihívást talált, ezért 2022-ben átadta a forgalmazás jogát a Natur Road Plus Kft részére.

Továbbra is a vásárlókért

Seres Attila vagyok, régi használóként vettem át a Natur Road Plus krémek forgalmazását. 2016-ban találtam rá a krémbalzsamra, és azóta is rendszeresen használom, elsősorban edzés közben keletkezett húzódások és izomláz tüneteinek enyhítésére, illetve sportolás előtt bemelegítések alkalmával. Számomra nagyon hatékonynak bizonyult.

Amikor megtudtam, hogy a forgalmazás leáll, nem szerettem volna elveszíteni a már jól bevált krémet, ezért megegyeztünk Szabinával a forgalmazás átvételéről. Az ő hagyatékát szeretnénk folytatni, mely a barátságos és lelkiismeretes kiszolgálást jelentette, hosszú időn át, kiváló termékeink értékesítésében.

Az egészséges életstílus mindig fontos volt az életemben és remek társ volt ebben a természetes anyagokat tartalmazó Natur Road Plus krémcsalád. A családom mindig is ügyelt rá, hogy környezetbarát és egészséges termékeket fogyasszon és használjon. Végzettségem szerint mérnök vagyok, így fontos számomra a minőség és precizitás. Gondolkodom a további fejlesztésekben, hogy még több és jobb termékekkel gazdagítsuk a kínálatunkat.

Küldetésünk, hogy minél több embernek segíthessünk az egészséges, mozgásban gazdag élet fájdalommentes élvezetében.

vadgesztenye

Kérdésed lenne?

Próbáltunk minden kérdésre válaszolni a weboldalon, de ha felmerült még egyéb kérdésed, akkor küldj egy levelet és a lehető leghamarabb válaszolunk rá. Vagy keress minket a megadott telefonszámon.